Paraván

#Széllelszembenpisilek, de legalább hashtag-gel

Blogger Day? Most komolyan?

Ugyan mit kerestem én a Cosmopolitan Blogger Dayen? Kérdezhetném magamtól, de nem kérdezem, mert tulajdonképpen nem kerestem semmit. Egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy hogyan zajlik egy ilyen nap, valamint arra, hogy hallhatok-e valami érdekeset, elgondolkodtatót.

Aztán vasárnap kiderült, hogy hogyan zajlik egy ilyen nap, és hallottam elgondolkodtató dolgokat is.

Egy jól szervezett egynapos rendezvényen vettem részt, figyelmemet többnyire lekötő előadásokkal és szimpatikus előadókkal, finom kajákkal, színes lampionokkal, valamint idegen kémekkel. Azt hiszem, én teljesen rákattantam az utóbbi kettőre: mániákusan fotóztam a lampionos mennyezetet és hamar kiszúrtam az álarc mögé rejtőző szemeket, hiába próbáltak azok kaméleonként beépülni a rendszerbe.

cosmo5-compressorcosmo7-compressor
< >
A különösen cseles zöld

Hogy tanultam-e valamit, azt egyelőre nem tudom, a későbbiekben majd elválik, mindenesetre néhány elhangzott gondolat szöget ütött a fejembe (szerencsére többnyire nem fájt). Hallottam új dolgokat, ami nem csoda, hiszen nem vagyok annyira jártas sem az online, sem az üzleti világban. Viszont ennek ellenére olyan valami gondolkodtatott el leginkább, amit igazából már hallottam máshol is, nem is egyszer, sőt, folyamatosan tapasztalom is, mégis valahogy eléggé fájón érint (talán ez volt az a szög a fejemben, amelynek beütése valóban fájt kissé).

Püffög, forog, gyorsul…

A világ állandó és egyre fokozódó gyorsulásáról van szó. Azt hiszem, ez az a téma, amely szinte minden előadás során említésre került. (Nyilván kulcsfontosságú kérdés, hogy hogyan tudjuk mi bloggerek – a fenenagy változások közepette – továbbra is lekötni az olvasók/látogatók figyelmét.)

A ma embere hihetetlenül ingergazdag környezetben él, nagyon rövid idő alatt nagyon sok információ jut el hozzá. Sokkal több minden történik körülötte, és sokkal gyorsabban történik ez a több minden, mint régebben. Ennek megfelelően a ma embere egyre türelmetlenebb és egyre rövidebb ideig tud egy dologra koncentrálni.

Persze mindez a Z generáció (1996 után születettek) tagjainak számára természetes, nincs viszonyítási alapjuk, nem tudják, hogy milyen (volt) az ennél lassabb világ. Ők azok, akik már beleszülettek ebbe a digitális világba, és különösen jellemző rájuk, hogy iszonyúan vág az eszük, nagyon kreatívak, tudatosak. Valamint ők vannak leginkább jelen az online térben, így a blogok egyik kiemelt célcsoportját is a Z generációs fiatalok alkotják (valószínűleg ezért esett szó erről a generációról).

Fuck it. Really.

Nekem pedig bármennyire is nem tetszik ez az egész, kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy ez a hihetetlenül gyors még a lehető leglassabb, mert ezután csak fokozódni fog, egyre nagyobb és nagyobb mértékben (erről is volt szó, és hiába voltam eddig is tisztában vele, nem volt jó hallani).

Az sem tetszik, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak, pedig ez végképp nem egy új keletű dolog. Gondolom azért, mert nincs türelem, nincs koncentráció, meg hát van egy rakás más opció, például ezerrel görgetni a Facebook-ot meg az Instagram-ot. Meg a többit.

És nagyon nem tetszik, hogy maga a tartalom egyre kevésbé fontos, vagy legalábbis önmagában nem elég. Kell valami, ami ott tartja az arra tévedő figyelmét, és mivel a ma embere keveset olvas, és csak nagyon rövid ideig tud egy dologra koncentrálni, hát nem valószínű, hogy a tartalom lesz az elsődleges ebben…

A gyorsuló világ pedig pont leszarja, hogy nekem mi tetszik, és mi nem. Bloggerként, magánemberként valamelyest eldönthetem, hogy mennyire kívánok részt venni ebben az egészben.

Öregedő ipszilonkaként

Egy halál lassú Y generációs vagyok. Sokat pislogok (pedig elhangzott, hogy azt nem kéne, mert azalatt rohadt sok dolog történik), és néha már-már szédelegve kóválygok, mert nem bírom feldolgozni a felém érkező milliónyi információt. Nem tudom tartani a tempót, és nem is különösebben akarom. Most már elég öreg vagyok, és rájöttem, hogy leginkább úgy érdemes csinálni a dolgokat, ahogy nekünk jó. Úgyhogy igyekszem felvenni a saját, természetes tempómat, és hinni abban, hogy pont annyira van szükségem, amire ez a tempó elég.

Másrészt persze azért kicsit magával ragad ez a modern sodrás, mert ha már két percig várni kell a bkv-ra, kapom is elő a kis szöszt, görgetem a Facebookot meg az Instát, és az már majdnem olyan, mintha ebben a világban élnék.

Bloggerként (sem adom magam. Tudom, az én bajom…)

Valami hasonló van blogügyben is.  A social media-ban (ugyan jelen vagyok) végképp nem tudom tartani az iramot, meg igazából nem tudom, hogy hogyan is kellene azt úgy csinálni, hogy pörögjön a dolog (illetve ahhoz valami teljesen másban kellene utaznom, amit nem akarok). Márpedig egy blog esetében a közösségi jelenlét rendkívül fontos, és a közösségi média az, ahol leginkább tetten érhető a rohamos gyorsulás.

Hiába olvas egyre kevesebbet az ember, hiába tud egyre rövidebb ideig figyelni egy-egy dologra, hiába egyre nehezebb lekötni mások figyelmét, számomra akkor is az írott szöveg lesz a legfontosabb (mind írói, mind fogyasztói szempontból). Mindig. Ezután is. Ebben tudom kifejezni magam, ebben tudok hiteles maradni. Eddig is voltak, ezután is lesznek hosszú, zavaros, elvont bejegyzések (is).

Értem, hogy a vizuális igény egyre nő (és az olvasás iránti igény csökken), ezért érdemes videókat – is – készíteni: ez is egy folyton visszatérő téma volt. De nekem egyelőre nem fog menni. Mondhatnám, hogy azért, mert nem vagyok sem DIY, sem gasztro, sem beauty blogger, de hát tulajdonképpen szuper videókat bármely témában lehet készíteni. Mivel nagyon lassú vagyok, nagyon sok időt venne el az, hogy egy kicsit is beletanuljak a videókészítésbe, és jelenleg nem is motivál a dolog. Szóval maradok továbbra is a teljes szöveges tartalom mellett. Illetve a képeknél, ha már a vizualitásnál tartunk. Néhány hónapja van fent Instán a blog, pedig azelőtt elképzelni sem tudtam, hogy nekem valaha is közöm lesz hozzá, mert azt minek, ha ott a Facebook? Aztán most meg az van, hogy élvezek fotókat csinálni, ami által újabb kiskapu nyílt meg köztem meg a világ között, és ami ezáltal újabb kreatív energiákat generál. Igaz, hogy valószínűleg egy olvasó sem érkezik az Instán keresztül a blogra, de sebaj.

Kicsit tehát széllel szemben pisilek, de széllel szemben pisilni végül is tök izgi.

 Azért nem eszik olyan forrón a kását (avagy magyarázkodom magamnak)

Mondják sokan, hogy ez a rohanó világ, és ez a modern technológia de szar, az okostelefonok túlzott használata, az állandó online jelenlét mennyire ártó és veszélyes. A rohanásért, a rohamos gyorsulásért én sem vagyok különösebben oda, amint ez ki is derült az előbbiekből, de úgysem tudok ellene tenni. Alkalmazkodom annyira, amennyire jólesik, és csak azzal foglalkozom, ami igazán érdekel. Különben rühellem a bezzeg az én időmben kezdetű mondatokat, lassabb-lanyhább alkatom ellenére nem akarom ezt mantrázgatni, mert felesleges, mert a múltba nem lehet visszamenni (Egyelőre, de ki tudja? Egyszer valaki csak feltalálja már az időgépet, ha ilyen rohamos a technikai fejlődés…). Meg azért, mert mi az, hogy az én időm? Mert egyelőre ez is az én időm, ebben élek, ebben vagyok jelen, még ha egy öregedő ipszilonka vagyok, akkor is.

Meg ebben a rohamosan fejlődő világban is lehet jól és tudatosan létezni. Értelmes és hasznos dolgokra fordítani a közösségi média, az okostelefonok adta lehetőségeket, és nem szelfizni autóvezetés közben, majd az óvatlanság miatt meghalni… 

Viszont lehet néha olvasni is. Például egy Lackfi János vers elolvasásának garantáltan semmilyen mellékhatása sincs.

Summa summarum

Összességében a Blogger Day-en nem sok olyan információ hangzott el, amit én a magam részéről hasznosítani tudnék, de azért mégsem bántam meg, hogy rászántam a vasárnapomat a következők miatt:

  • Megtudtam, hogy hogy zajlik egy ilyen nap.
  • Hallottam új és érdekes dolgokat.
  • Megerősített néhány dologban: az Insta jó, a hitelesség az alapja az egésznek, csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni.
  • Megjött a kedvem a Prezihez (Faix Csaba – a Prezi kommunikációs vezetője – előadásának hatására).
  • Elgondolkodtatott, és így megszületett ez a (csak azért is) hosszú bejegyzés.

 

cosmo2-compressorcosmo9-compressorcosmo11cosmo4-compressorcosmo8-compressorcosmo10-compressor
< >
Program: előadások és előadók nevei

 

Képek forrása: saját

További konokságok és liliségek (gondolatok, zenék, képek, versek, idézetek, további bejegyzések...) találhatók a blog Facebook oldalán. Ha van kedved, kukkants be, és/vagy csatlakozz. Néha pedig instáskodom is egy kicsit.

Figyelmeztetés: néha eléggé elgurul... a minden. A gyógyszer marad, de én inkább a minden után gurulok.

Save

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!